Evangélikusság Gyülekezet Templom Istentisztelet Lelkész Keresztség Konfirmáció Esküvő Temetés Hitünkról
Evangélikusság
Gyülekezet
Templom
Istentisztelet
Lelkész
Keresztség
Konfirmáció
Esküvő
Temetés
Hitünkről

AZ ISTENTISZTELET RÖVID TÖRTÉNETE

Gyökerek

illusztráció

A keresztény istentisztelet gyökerei az Ószövetség világába nyúlnak. Isten maga adta választott népének a találkozás formáit, ő maga alakította Izráel istentiszteletét. A választott nép nagy jelentőségű felismerése volt, hogy beszél az Isten. Ha az ember saját életében engedi szóhoz jutni őt, akkor meghallhatja hívását. Máskor Isten váratlanul cselekszik övéi életében. De az ÚR meg is szólítható: könyörgésben, imádságban az ember válaszolhat hívására.

Az Ószövetség könyvei (a törvény, a próféták, a zsoltárok) fontos szerepet kaptak már az első Krisztus-követők istentiszteletein is. Isten igéjének hallgatása, az imádság, a zsoltáréneklés voltak az Ó- és Újszövetség népének közös istentiszteleti formái. Fontos változás azonban, hogy a keresztények Krisztus feltámadását ünnepelve a hét első napján (vasárnap) gyűltek össze a szombati nap helyett, illetve, hogy Jézus tanításai (Hegyi beszéd, Miatyánk), valamint az ő tetteiről, életéről, haláláról és feltámadásáról szóló beszámolók központi szerepet kaptak az istentiszteleten.

Kérdése van? Tegye fel egy lelkésznek!


   előző következő   
   Hang: [modem] - [adsl]
Bevezetés
Az istentisztelet rövid története
Gyökerek
Az első keresztények istentisztelete
Katakombákból bazilikákba
A reformáció hatása az istentiszteletre
Ortodoxia, pietizmus, felvilágosodás
Az elmúlt évszázad
Hogyan zajlik az evangélikus istentisztelet?
Gyónás
Úrvacsora
Gyakorlati tudnivalók
Különleges istentiszteleti alkalmak
Mit jelent nekem az istentisztelet?

Nyitólap - Tartalom - Idegen szavak - Impresszum
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport 2004.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva. All rights reserved.
Technikai kérdések és megjegyzések: Webmaster
Az Online Hittan anyagának elkészítését az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatta az eMagyarország program keretében.