Evangélikusság Gyülekezet Templom Istentisztelet Lelkész Keresztség Konfirmáció Esküvő Temetés Hitünkról
Evangélikusság
Gyülekezet
Templom
Istentisztelet
Lelkész
Keresztség
Konfirmáció
Esküvő
Temetés
Hitünkről

BEVEZETÉS

Az istentisztelet mint találkozás

illusztráció

Az istentiszteleten Isten és ember találkozik egymással méltó formában és méltó tartalommal. Az Ószövetségben az ember Isten elé lépését az "istenkeresés" kifejezés jelöli (2Krón 20,4; Ám 5,4k). Ez általában egy bizonyos megszentelt helyen, adott esetben rendkívüli módon, legtöbbször azonban nagyon is szigorú rend szerint történik. De a kereteknél mindig jóval fontosabb a belső indíttatás és tartalom. Az istentisztelet szent szándékkal, lelki hódolattal, útmutatás- vagy kijelentés-kéréssel párosul, mert ahol Istent keresik és tisztelik, ott a benne való hit és reménység mutatkozik meg. Ez pedig csakis úgy lehetséges, hogy Isten ismerteti meg magát az emberrel. Az első lépés mindig az övé. Az ember válasza pedig arról tanúskodik, hogy mennyit értett meg Isten kijelentéséből.

A keresztény istentiszteleten Krisztus és népe ad találkozót egymásnak. Jézus szolgálni akar övéinek, és ők ezt elfogadják.

Kérdése van? Tegye fel egy lelkésznek!


   előző következő   
   Hang: [modem] - [adsl]
Bevezetés
Az istentisztelet mint találkozás
Az istentisztelet mint ünnep
Az istentisztelet mint párbeszéd
Kik vesznek részt az istentiszteleten?
Hol történik az istentisztelet?
Ki tartja az istentiszteletet?
Istentisztelet és egyházi esztendő
Istentiszteleti ének és zene
Az istentisztelet rövid története
Hogyan zajlik az evangélikus istentisztelet?
Gyónás
Úrvacsora
Gyakorlati tudnivalók
Különleges istentiszteleti alkalmak
Mit jelent nekem az istentisztelet?

Nyitólap - Tartalom - Idegen szavak - Impresszum
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport 2004.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva. All rights reserved.
Technikai kérdések és megjegyzések: Webmaster
Az Online Hittan anyagának elkészítését az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatta az eMagyarország program keretében.