Evangélikusság Gyülekezet Templom Istentisztelet Lelkész Keresztség Konfirmáció Esküvő Temetés Hitünkról
Evangélikusság
Gyülekezet
Templom
Istentisztelet
Lelkész
Keresztség
Konfirmáció
Esküvő
Temetés
Hitünkről

BEVEZETÉS

Az istentisztelet mint párbeszéd

illusztráció

Amikor két vagy több ember találkozik, akkor általában beszélgetni kezdenek egymással. Nincs ez másként Istennel való találkozásunk esetében sem. Az istentisztelet éppen ezért egy sajátos párbeszédként is felfogható. Ezen az ünnepen Isten szól először az emberhez igéjében (az igehirdetésben), ő jön közel és ő lép közösségre népével a szentségekben, vagyis a keresztségben és az úrvacsorában. Természetes, hogy Isten szavára, megszólítására a gyülekezet válaszol. Ez történik a közös éneklés, imádság és nem utolsó sorban a keresztény hit rövid összefoglalásának, a hitvallásnak az elmondása alkalmával.

Istennel folytatott beszélgetésünk izgalmas esemény. Vagyis soha nem unalmas, kényszeredett, üres vagy semmitmondó, hanem nagyon is érdekes, hiszen létünk alapvető kérdéseit érinti.

Ez a beszélgetés őszinte. Semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy Isten szava megbízható. Ő sohasem a levegőbe beszél. Amit mond, azt komolyan is gondolja. Mi sem válaszolhatunk másként csak nyíltan és őszintén. Persze tudnunk kell, hogy ez sokszor nem kellemes.

Az Istennel való párbeszéd épülésünkre, javunkra szolgál. Azt is mondhatjuk, hogy egyenesen a mi érdekünkben történik. Azzal a céllal, hogy életünk alapvető fordulatot vegyen, megújuljon.

Kérdése van? Tegye fel egy lelkésznek!


   előző következő   
   Hang: [modem] - [adsl]
Bevezetés
Az istentisztelet mint találkozás
Az istentisztelet mint ünnep
Az istentisztelet mint párbeszéd
Kik vesznek részt az istentiszteleten?
Hol történik az istentisztelet?
Ki tartja az istentiszteletet?
Istentisztelet és egyházi esztendő
Istentiszteleti ének és zene
Az istentisztelet rövid története
Hogyan zajlik az evangélikus istentisztelet?
Gyónás
Úrvacsora
Gyakorlati tudnivalók
Különleges istentiszteleti alkalmak
Mit jelent nekem az istentisztelet?

Nyitólap - Tartalom - Idegen szavak - Impresszum
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport 2004.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva. All rights reserved.
Technikai kérdések és megjegyzések: Webmaster
Az Online Hittan anyagának elkészítését az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatta az eMagyarország program keretében.