Evangélikusság Gyülekezet Templom Istentisztelet Lelkész Keresztség Konfirmáció Esküvő Temetés Hitünkról
Evangélikusság
Gyülekezet
Templom
Istentisztelet
Lelkész
Keresztség
Konfirmáció
Esküvő
Temetés
Hitünkről

BEVEZETÉS

Az istentisztelet mint ünnep

illusztráció

Az istentisztelet az egyház életének centruma. Bátran nevezhetjük ünnepnek még akkor is, ha a naptár szerint éppen nem ünnepnapon történik. Ünnep, mert ahol emberek Isten színe előtt Isten igéjét olvassák és hirdetik, hallgatják és tanulják, ahol a szentségeket kiszolgáltatják és elfogadják Jézus Krisztus nevében, ahol az Úr nevét segítségül hívják egyedül vagy közösségben, ott a feltámadott és élő Jézus Krisztus jelen van, és végzi hitet ébresztő és szeretetre indító munkáját. S hogy ezt honnan tudhatjuk? Ő maga mondja tanítványainak: "Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük." (Mt 18,20) Az ő jelenléte és működése teszi ünneppé az istentiszteletet.

Ez az ünnep nem szakít ki a mindennapi életből. Vagyis az egyház tagjai nem menekülnek a hétköznapi élet problémái, gondjai, kihívásai elől, valami zavarmentes, tiszta, csendes állapotba, hanem feltekintenek arra az Istenre, aki ezért a világért - annak bűnei ellenére - egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, annak élete legyen.

Ez az ünnep nem zártkörű, hanem nyilvános. Részt vesznek benne férfiak és nők, idősek és fiatalok (sőt még gyermekek is), különböző nemzetiségű, bőrszínű, műveltségű és beállítottságú emberek. A gyülekezet minden rétege, sőt még egyszerű érdeklődők is.

Ennek az ünnepnek is rendje van. A Biblia szerint Isten nem a rendetlenség, hanem a rend Istene. Az egyház istentiszteleti életének is megvan a bibliai alapokon álló és a Krisztus tanítványainak hosszú nemzedékei által alakított, továbbcsiszolt és megőrzött jó rendje.

Kérdése van? Tegye fel egy lelkésznek!


   előző következő   
   Hang: [modem] - [adsl]
Bevezetés
Az istentisztelet mint találkozás
Az istentisztelet mint ünnep
Az istentisztelet mint párbeszéd
Kik vesznek részt az istentiszteleten?
Hol történik az istentisztelet?
Ki tartja az istentiszteletet?
Istentisztelet és egyházi esztendő
Istentiszteleti ének és zene
Az istentisztelet rövid története
Hogyan zajlik az evangélikus istentisztelet?
Gyónás
Úrvacsora
Gyakorlati tudnivalók
Különleges istentiszteleti alkalmak
Mit jelent nekem az istentisztelet?

Nyitólap - Tartalom - Idegen szavak - Impresszum
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport 2004.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva. All rights reserved.
Technikai kérdések és megjegyzések: Webmaster
Az Online Hittan anyagának elkészítését az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatta az eMagyarország program keretében.