Evangélikusság Gyülekezet Templom Istentisztelet Lelkész Keresztség Konfirmáció Esküvő Temetés Hitünkról
Evangélikusság
Gyülekezet
Templom
Istentisztelet
Lelkész
Keresztség
Konfirmáció
Esküvő
Temetés
Hitünkről

"A PINCÉTŐL A PADLÁSIG"

A persely

illusztráció

Az istentiszteleti liturgia hagyományos rendjéhez tartozik az úgynevezett "offertórium", az adományok felajánlása, az adakozás. Általában az istentisztelet vége felé kerül sor a perselyezésre: a körbeadott kosárkákba vagy erre szolgáló tárgyakba a hívek beleteszik önkéntes adományaikat. Sok gyülekezetben nem gyakorolják a "mozgó perselyezésnek" ezt a formáját, hanem a templom előterében felállított gyűjtőkbe lehet az adományokat helyezni. Istentisztelet után a presbiterek megszámolják a perselypénzt, arról feljegyzést készítenek, és az összeg bekerül a gyülekezet pénztárába. Számos helyen tartanak úgynevezett "áldozati vasárnapot": ekkor a hívek egy előzetesen kapott borítékban teszik a perselybe az adományt, ami általában egy konkrét célt szolgál. A perselypénz mellett az adomány és az egyházfenntartói járulék képezi az egyházközség rendes, nem gazdálkodásból származó bevételét. A templomban rögzítve szerepelhetnek olyan perselyek, amelyek folyamatosan egy-egy bizonyos célra folytatott gyűjtést szolgálnak: templomfelújítás, oltárvirág, gyülekezeti segély, orgonaépítés stb.

Kérdése van? Tegye fel egy lelkésznek!


   előző következő   
   Hang: [modem] - [adsl]
"A pincétől a padlásig"
A keresztelőmedence
Az oltár és tárgyai
Az oltárkép
A szószék
Az orgona
A persely
A harang
Iratterjesztés
Sekrestye
A templom és látogatói
Mit jelent nekem a templom?

Nyitólap - Tartalom - Idegen szavak - Impresszum
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport 2004.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva. All rights reserved.
Technikai kérdések és megjegyzések: Webmaster
Az Online Hittan anyagának elkészítését az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatta az eMagyarország program keretében.