Evangélikusság Gyülekezet Templom Istentisztelet Lelkész Keresztség Konfirmáció Esküvő Temetés Hitünkról
Evangélikusság
Gyülekezet
Templom
Istentisztelet
Lelkész
Keresztség
Konfirmáció
Esküvő
Temetés
Hitünkről

AZ ELKERÜLHETETLEN HALÁL

A halál az élet ellensége!

illusztráció

Mindamellett, hogy a keresztény hit a halálról, mint az élet részéről beszél, a halált az élet legnagyobb ellenségeként is látja. A halál szétszakít minden kapcsolatot, elszakít mindentől és mindenkitől. Kiszakít az életből. Egészen hasonlóan ahhoz, ahogyan az élet másik ellensége, a bűn teszi. A bűn ugyanúgy tönkretesz minden emberi kapcsolatot, elszakít mindenkitől, még Istentől is. A bűn teszi a halált igazán tragikussá, hiszen így a halálban az ember végleg egyedül marad, elszakítva embertől és Istentől egyaránt. Ezért lát a keresztény hit szoros párhuzamot a bűn és a halál közt. A halál megtestesíti azt az ítéletet, amit az ember a bűneiért szenved el. Ebben az ítéletben az ember teljesen egyedül marad, a bűn elszakítja még Istentől is. A halálban Isten is nemet mond a bűnben élt életre. Isten és az élet összetartoznak. Aki tehát nemet mond Istenre, nemet mond az életre is. Így lesz a halál a bűn következményeként az élet legnagyobb ellensége, hiszen nem csak a teremtett világtól, hanem a teremtő Istentől is elszakít.

Kérdése van? Tegye fel egy lelkésznek!


   előző következő   
   Hang: [modem] - [adsl]
Az elkerülhetetlen halál
A halál az élet része!
A halál az élet ellensége!
A legyőzött halál
Feltámadás
Mi történik a temetésen?
A gyász

Nyitólap - Tartalom - Idegen szavak - Impresszum
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport 2004.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva. All rights reserved.
Technikai kérdések és megjegyzések: Webmaster
Az Online Hittan anyagának elkészítését az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatta az eMagyarország program keretében.