Online Hittan :: A konfirmáció :: Az én konfirmációm :: Interjú Kulcsár Zsuzsa lelkésszel

Kulcsár Zsuzsa, felszentelése óta, két éve szolgál segédlelkészként Balassagyarmaton. Konfirmációjának körülményeiről kérdezem.

Nem vallásos családban nevelkedtél. Hogyan találkoztál egyáltalán a hit dolgaival?

Tizenegy éves korom körül kezdtem el keresni Istent. Ebben indítást adott egyik nagyapámnál tett kórházi látogatásom, amiről utóbb kiderült, hogy az utolsó találkozásunk volt. Ezekkel a szavakkal búcsúzott el tőlem: "Isten veled." Tizenkét éves koromban történt keresztelkedésem tehát már egy tudatos döntés volt részemről.

Hogyan lettél evangélikus?

Nem volt felekezeti múltam. Szüleim közül egyikük családja sem volt evangélikus. Véletlennek is mondható, hogy egy keresztény összejövetel szünetében éppen evangélikus lelkészekkel találkoztam, és velük kezdtem el beszélgetni. Ezután hosszú ideig leveleztünk, míg a lakóhelyem közelébe kerültek. Megkerestek személyesen is, és őszintén próbáltak válaszolni mindenféle kérdésemre ami Istennel, Jézussal, utammal és keresésemmel volt kapcsolatos. Kértem, hogy szeretnék megkeresztelkedni.

Szüleid hogyan fogadták ezt az elhatározásodat?

Nagyon meglepődtek, igazán nem is értették, honnan jött az ötlet. Ennek ellenére elkísértek a keresztelőre. Arra nagyon emlékszem, hogy az iskola egyik tantermében volt az istentisztelet. A helyszín nem nagyon emlékeztetett templomra, de belsőleg nagyon fontos volt számomra ez az esemény.

Hogyan készültél a konfirmációra?

A városunkban, Tiszavasváriban, nem volt evangélikus hittan, hanem a református gyülekezetbe tagozódtam be. Aztán találtunk egy evangélikus családot, és az ő otthonukban tartottuk az órákat. Nem csak a hittanon elhangzottak erősítettek, hanem könyveket is kaptam, amiket nagy érdeklődéssel olvastam. A szüleim nem nagyon örültek neki, ami teljesen érthető, hiszen ők nem éltek benne az egyházban, és idegen volt számukra ez az egész.

Hogyan emlékszel vissza magára a konfirmációra?

A konfirmációra a keresztelés után két évvel került sor, az akkor épülő nagycserkeszi templom félkész alagsorában. A többi gyerekkel együtt konfirmáltunk öcsémmel. Sokat beszélgettem vele, és miután látta, miket olvasok, mivel foglalkozom, érdeklődni kezdett. Ő ezen az alkalmon keresztelkedett és konfirmálkodott is. Szüleink elkísértek minket. Számukra talán abban a tekintetben hagyott nyomot az alkalom, hogy látták, olyan kérdésekre tudjuk a választ, amikre ők sosem tanítottak bennünket, és nem is beszéltünk velük ilyesmiről.

Öcsémet sajnos később a gimnáziumban egy történelemórán a tanára megszégyenítette, miután Luther Mártonról elmondott egy szép feleletet, és ez annyira rosszul érintette, hogy a továbbiakban nyíltan nem foglalkozott már a hit dolgaival. Szüleim eleinte talán azt gondolták, hogy nálam ez csak valami kamaszos lelkesedés, és majd kinövöm. Valójában azonban egyre nőtt bennem az érdeklődés, és minél többet tudtam meg, annál inkább vágytam arra, hogy magasabb szinten is foglalkozzak vele. Azt megelőzően egészségügyi pályára készültem. Középiskolás koromban viszont határozottan a teológia felé fordult az érdeklődésem. Ez a változás nagy csalódást jelentett a szüleimnek. Apai nagymamám, aki református volt, a nála töltött nyaralások alkalmával beszélt nekem a hitről. Énekeltünk együtt, és elmentünk istentiszteletre is. Ő volt az, aki értette, hogy nekem ez miért fontos. Pártomat fogta, és nyugtatgatta szüleimet, hogy ha engem a teológia érdekel, és ezt szeretném csinálni, akkor ebben támogassanak. Az első Bibliámat is tőle kaptam. Felvételim előtt egy nappal halt meg.

Kérdése van? Tegye fel egy lelkésznek!