Evangélikusság Gyülekezet Templom Istentisztelet Lelkész Keresztség Konfirmáció Esküvő Temetés Hitünkról
Evangélikusság
Gyülekezet
Templom
Istentisztelet
Lelkész
Keresztség
Konfirmáció
Esküvő
Temetés
Hitünkről

A KONFIRMÁCIÓI OKTATÁS TÉMAKÖREI

Jézus, a megváltó

illusztráció

Kicsoda ment meg minket?

Mint láttuk, a teremtő Isten léte megsejthető a teremtett világból, a lelkiismeretből és a történelemből. A szenvedést és a bűnt sajnos tapasztalatból ismerjük. Ebből az is következik, hogy kell lennie megváltónak, aki ezekre a bajokra megoldást ad, különben értelmetlen lenne az életünk. Ezzel a mindent átfogó igénnyel pedig egyedül Jézus állt elő. "Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, hanem csak énáltalam." (Jn 14,6) Ha ezt elvetjük, akkor Jézust vagy szélhámosnak, vagy őrültnek kellene tartanunk. Élete, tanítása és önfeláldozó szeretete azonban arról tanúskodik, hogy igazat mondott. Jézusban maga Isten lett emberré. Voltak előtte, sőt, utána is nagy próféták, bölcsek és vallásalapítók, akik sok fontos igazságra tanították az embereket. Jézus személye azonban egyedülálló. Jézus Krisztust megváltónak nevezzük. Jézus, azt jelenti: "szabadító". A Krisztus jelentése pedig: messiás, azaz "fölkent király". Ő már mindent megtett a mi üdvösségünkért. Egész életében Isten akaratát cselekedte. A szenvedést és a halált is vállalta az igazságért. Ezért általa mi is üdvözülünk.

Kérdése van? Tegye fel egy lelkésznek!


   előző következő   
   Hang: [modem] - [adsl]
Mit jelent a konfirmáció?
Konfirmációi oktatás
A konfirmáció ünnepe
A konfirmációi oktatás témakörei
Miért van egyáltalán vallás?
Mi a keresztség?
Isten igéje - kinyilatkoztatás
Isten igéjének formája és tartalma
A Biblia
Bűn - törvény - megtérés
Mit akar Isten?
Segített rajtunk Isten törvénye?
Jézus, a megváltó
Kicsoda Jézus?
Jézus élete és az "egyházi esztendő"
Szentlélek - hit, egyház
Kicsoda a Szentlélek?
Hol van a Szentlélek?
Úrvacsora
Jézus átértelmezi az ünnepet
Az úrvacsora az evangélikus gyakorlatban
Imádság
Keresztény erkölcs
Gyónás
Az egyház
Keresztény reménységünk
Az én konfirmációm

Nyitólap - Tartalom - Idegen szavak - Impresszum
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport 2004.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva. All rights reserved.
Technikai kérdések és megjegyzések: Webmaster
Az Online Hittan anyagának elkészítését az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatta az eMagyarország program keretében.