Evangélikusság Gyülekezet Templom Istentisztelet Lelkész Keresztség Konfirmáció Esküvő Temetés Hitünkról
Evangélikusság
Gyülekezet
Templom
Istentisztelet
Lelkész
Keresztség
Konfirmáció
Esküvő
Temetés
Hitünkről

MI TÖRTÉNIK EGY EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZETBEN?

Gyülekezeti demokrácia: Presbiteri ülések, közgyűlések

illusztráció

Az evangélikus gyülekezetek önálló szervezeti egységei az egyháznak. A gyülekezet nem más, mint tagjainak közössége, de szüksége van az irányításra is. A kívülálló a gyülekezet igazgatási szervének a lelkészi hivatalt látja, élén a parókus lelkésszel. Ennél azonban bonyolultabb a döntési mechanizmus.

Az evangélikus egyházban a különböző kormányzati szinteken jellemző a paritásos rendszer, amely szerint a döntéshozásban egyenlő számban képviseltetik magukat a lelkészek és a nemlelkészek. Ez alól csak a gyülekezet kivétel, de ennek nyomai fedezhetők fel a gyülekezet vezetésében. A gyülekezetet a parókus lelkész és a gyülekezet tagjai közül választott felügyelő vezeti. Ők az elnökség. A lelkész felelős az igehirdetői munkáért, a gyülekezeti élet tartalmáért, a misszióért és az evangelizációért. A felügyelő felelős az egyházközség működési feltételeinek megteremtéséért. Bővebben >>

A presbitérium az óegyházban a gyülekezet nagytekintélyű, hitben erős tagjaiból állt. Maga a szó egyháztanácsot jelent. Az őskeresztényeknél a presbiterek látták el a fegyelmezés, a hitre buzdítás, a jó rend megtartatásának szolgálatát. Szerepük a katolikus egyházban a papi rend előtérbe állításával csökkent, a reformáció óta azonban a protestáns egyházakban szerepük újra felértékelődött. Bővebben >>

A közgyűlés ma a legszélesebb körű döntéshozó szerv, amely az egyházközség nagykorú tagjaiból áll. Évente legalább egy alkalommal a gyülekezet elnöksége hívja össze, de az egyházi törvények bizonyos esetekben ezzel a joggal felruházzák az egyházmegyei elnökséget is. Bővebben >>

Kérdése van? Tegye fel egy lelkésznek!


Kapcsolódó oldalak

Evangélikus egyházi törvények

   előző következő   
   Hang: [modem] - [adsl]
Kezdetek
A gyülekezetek ma
Mi történik egy evangélikus gyülekezetben?
Istentisztelet
Hitoktatás
Bibliaórák
Ifjúsági- és gyermek alkalmak
Szeretetszolgálat - diakónia
Gyülekezeti közösségek
Gyülekezeti demokrácia: Presbiteri ülések, közgyűlések
Mit jelent nekem a gyülekezet?

Nyitólap - Tartalom - Idegen szavak - Impresszum
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport 2004.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva. All rights reserved.
Technikai kérdések és megjegyzések: Webmaster
Az Online Hittan anyagának elkészítését az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatta az eMagyarország program keretében.