Evangélikusság Gyülekezet Templom Istentisztelet Lelkész Keresztség Konfirmáció Esküvő Temetés Hitünkról
Evangélikusság
Gyülekezet
Templom
Istentisztelet
Lelkész
Keresztség
Konfirmáció
Esküvő
Temetés
Hitünkről

MI TÖRTÉNIK EGY EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZETBEN?

Ifjúsági- és gyermek alkalmak

illusztráció

Az egyház fennállása óta folyamatosan nőnek fel az egymást követő nemzedékek. Amikor a megszületett gyerekeket szüleik, keresztszüleik megkereszteltetik, fogadalmat tesznek, hogy őket az evangélikus egyház segítségével hívő kereszténnyé nevelik. Ennek a folyamatnak része a hitoktatás, de éppen annyira fontos, hogy a gyerekeket megtanítsuk, hogy részei az egyháznak.

Sok gyülekezet az iskolai, illetve hétközi hitoktatáson túl a vasárnapi istentiszteletekkel egy időben ún. vasárnapi iskolát szervez. A gyerekek életkori sajátosságaiból adódik, hogy sokáig nem értik még az istentiszteletek liturgiáját, az igehirdetés mondanivalóját, így velük képzett és elhivatott vezetők külön foglalkoznak. Az ilyen foglalkozások során többnyire a vasárnapi igéhez kapcsolódó játékos, kreatív gyakorlatok, beszélgetések, énektanulás a tárgy.

Régóta jelentkező probléma, hogy a konfirmáció után a fiatalok jelentős része kikerül a gyülekezet mindennapi életéből. Hitoktatásra már nem járnak, a vasárnapi istentiszteleteken nem vesznek részt. Sok gyülekezet ezért külön hétközi, illetve hétvégi alkalmakat szervez konfirmált fiataljainak. Ezek az alkalmak segítik a fiatalokat a gyülekezet életének mélyebb megismerésében, illetve gyakorlatban ismertetik meg velük a gyülekezeti szolgálatokat. Az ilyen alkalmak akkor jók, ha figyelembe veszik a fiatalok még kialakulatlan személyiségét. A foglalkozásokon tovább mélyíthetik a hitoktatás során megszerzett ismereteiket, különféle szolgálatokra készülhetnek fel.

Sok gyülekezet szervez családi napokat, melyeken a gyülekezet többsége részt vesz. Ezek kötetlen alkalmak, de a fiatalok megélhetik a gyülekezeti közösség élményét.

Kérdése van? Tegye fel egy lelkésznek!


   előző következő   
   Hang: [modem] - [adsl]
Kezdetek
A gyülekezetek ma
Mi történik egy evangélikus gyülekezetben?
Istentisztelet
Hitoktatás
Bibliaórák
Ifjúsági- és gyermek alkalmak
Szeretetszolgálat - diakónia
Gyülekezeti közösségek
Gyülekezeti demokrácia: Presbiteri ülések, közgyűlések
Mit jelent nekem a gyülekezet?

Nyitólap - Tartalom - Idegen szavak - Impresszum
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport 2004.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva. All rights reserved.
Technikai kérdések és megjegyzések: Webmaster
Az Online Hittan anyagának elkészítését az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatta az eMagyarország program keretében.