Evangélikusság Gyülekezet Templom Istentisztelet Lelkész Keresztség Konfirmáció Esküvő Temetés Hitünkról
Evangélikusság
Gyülekezet
Templom
Istentisztelet
Lelkész
Keresztség
Konfirmáció
Esküvő
Temetés
Hitünkről

A KERESZTSÉG LÉNYEGÉRŐL

Víz és vallás

illusztráció

Érthető módon, minden nép kultúrájában nagy szerepe van a szertartásos mosdásoknak, a víz rituális használatának. A vízbe való merülés, vagy vízzel való leöntés régtől fogva, szinte minden nép vallásos kultúrájában szokás volt. A testi mosakodás hasonlata jól kifejezi a léleknek bűntől való megtisztulását. Szinte minden népnek van "szent folyója". A zsidó vallásban is nagy hagyománya van ennek. Jézus kortársa, Keresztelő János, a Jordán folyó mellett hirdette a megtérést és a bűnbánatot, hogy elkerüljék az ítéletet. Akik hittek szavainak, azokat a folyóba merítette, jelezvén, hogy megtisztultak bűneiktől és új életet kezdhetnek.

Kérdése van? Tegye fel egy lelkésznek!


   előző következő   
   Hang: [modem] - [adsl]
Kérdéseink
A keresztség lényegéről
Életelemünk a víz
Víz és vallás
Jézus volt az első keresztény?
Keresztség az egyház tanítása szerint
Otthon, vagy templomban?
Családban vagy gyülekezetben?
A keresztelés szertartása
Gyakorlati tudnivalók
Milyen nyomot hagyott bennem?

Nyitólap - Tartalom - Idegen szavak - Impresszum
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport 2004.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva. All rights reserved.
Technikai kérdések és megjegyzések: Webmaster
Az Online Hittan anyagának elkészítését az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatta az eMagyarország program keretében.