Evangélikusság Gyülekezet Templom Istentisztelet Lelkész Keresztség Konfirmáció Esküvő Temetés Hitünkról
Evangélikusság
Gyülekezet
Templom
Istentisztelet
Lelkész
Keresztség
Konfirmáció
Esküvő
Temetés
Hitünkről

MIT JELENT NEKEM A GYÜLEKEZET?

Sokoldalú gyülekezeti élet Szombathelyen

illusztráció

Gregersen-Labossa Györgyöt 1996. október 1-jével helyezte az egyházkerület akkori püspöke Szombathelyre. Az egy esztendőre tervezett szolgálat immár nyolc éve tart.

Hogyan indult szombathelyi szolgálatod?

1996-ban a nyugdíjba vonuló Fehér Károly megüresedő helyére egy sikertelen parókusi pályázat után ideiglenes szándékkal kerültem. Püspök úr a nem sokkal azelőtt nyugállományba vonult és Szombathelyre költözött Pintér János esperes felügyeletére bízott. A következő évtől úgy alakult, hogy segédlelkészi időmet Szombathelyen töltöttem, majd - miután a szükséges vizsgáimat letettem - a közgyűlés megválasztott parókusnak. Beiktatásom 1998. novemberében volt, ugyanazon a napon, amikor a szombathelyi szeretetotthon alapkőletételére is sor került.

Szóval azonnal egy nagy feladat előtt álltál!

Igen, már a megválasztásom előtti esztendőben elkezdődött a szeretetotthon építésének előkészítése. Dr. Várhegyi Károlyné, idős gyülekezeti tagunk egy jelentős, 40 milliós adománnyal indította útjára a kezdeményezést, amelynek megvalósítására a gyülekezet egy közhasznú alapítványt hozott létre. Az építkezést az adományozott összegből, a gyülekezet tagjainak további adományaiból, egyházi és külföldi támogatásból valósítottuk meg. Akkoriban még mások voltak az adó-visszatérítés szabályai, de a Vas Megyei APEH az alapítványunkat méltányosnak találta, és egyszeri engedélyt adott a beruházás utáni forgalmi adó visszatérítésére. A kivitelezés összesen 130 millió forintba került. Az épület első szárnyának felszentelésére 2000-ben került sor, majd 2001. nyarára elkészült a második szárny. Ennek átadásával egyidejűleg vette fel az otthon Túróczy Zoltán püspök nevét. A szeretetotthon fenntartója a Magyarországi Evangélikus Egyház, az épület tulajdonosa pedig egyházközségünk. Az Igazgató Tanács tagjait és az otthon dolgozóit javarészt gyülekezetünkből választottuk.

Hányan laknak jelenleg az otthonban?

Harminc fő szerepel az engedélyben, de a rendkívüli igények miatt általában 28-an laknak az otthonban. A várakozók listáján több mint 60 fő szerepel.

Aki figyelemmel kíséri az egyházi sajtót, az tudja, hogy 2004-ben a szeretetotthon üzemeltetésénél nagyobb feladatot is vállaltatok.

Igen, hamar kiderült, hogy az otthonunk kapacitása kicsi, és a fejlesztés elkerülhetetlen. Mivel a meglévő épület bővítésére nem volt mód, ezért más úton indultunk el. Zöldmezős beruházásnak az esélye 2003-2004 fordulóján minimálisra csökkent. Éppen ezért arra gondoltunk, hogy minden nehézsége ellenére a legkézenfekvőbb megoldás, ha tárgyalást kezdeményezünk egy önkormányzati otthon átvételéről. A gondolatokat tettek követték, és Markó Péterrel, a Vas Megyei Közgyűlés elnökével történt személyes találkozó után, a további megbeszélések immáron hivatalos, szakmai mederbe terelődtek Ittzés János püspök vezetésével. A tárgyalást megállapodás követte, ami azt jelentette, hogy a Vas Megyei Idősek Szociális Otthona és Gyermekotthon nevű intézmény 2004. április 1-jével közgyűlési határozattal megszűnt, de egyidejűleg jogutódként egyházi fenntartásban megalakult a Johanneum Evangélikus Diakóniai Központ. Az új intézmény fenntartója a Magyarországi Evangélikus Egyház lett. Azért is jelentős az esemény, mert tudtommal ilyen jellegű intézmény-átadás szociális területen még nem volt.

Milyen változást hozott a váltás?

A legfontosabb, hogy a szerződésben vállaltuk: minden bentlakót és egyházi intézményben tovább dolgozni kívánó munkatársat átveszünk. Az egyház az intézmény vezetésére Igazgató Tanácsot állított fel, amely elnökének választott. Az eddigi intézményvezető végzi tovább a mindennapok irányítását, de a nagyléptékű feladatok esetén és a személyi kérdésekben az egyház mondja ki a döntő szót. Az én feladatom, hogy a két igazgató tanácsi ülés között a fenntartó érdekeit képviseljem, illetve az egyházi jelleg fokozatos kialakításáért felelek. Az elmúlt néhány hónap tapasztalatai alapján mondhatom, hogy ez egy igazán nagy feladat, amely sok odafigyelést és energiát igényel.

A Johanneum Evangélikus Diakóniai Központ neve a következőkre utal:

  • Johanneum: Keresztelő Szent Jánosra és a róla elnevezett ősi ispotályos lovagrendre utal. A Johannita Lovagrend és Segítőszolgálat helyi és országos szervezetét be kívánjuk vonni az intézmény működésébe és fejlesztésébe;
  • Evangélikus: ezt a szót senkinek sem kell magyarázni, azt jelenti, hogy az evangélium fényében kívánjuk végezni szolgálatunkat, és az evangélikus egyház nevére utal;
  • Diakóniai Központ: az intézmény az evangélikus karitatív munka dunántúli bázisává kíván válni, amelynek keretei között többrétű diakóniai munka folyik.

A Johanneumban jelenleg 64 idős embert és közel 80 halmozottan fogyatékos lakót gondoz 93 dolgozó. Így a Johanneum a Magyarországi Evangélikus Egyház diakóniai szolgálatának egyik legnagyobb intézménye. A fenntartásban jelentős segítséget nyújt a Johannita Lovagrend és a Johannita Segítőszolgálat. Ez a segítség egyszerre anyagi és lelki.

A johanniták egyébként is szerepet játszanak a gyülekezeti életben?

Igen, így van. Évek óta kapcsolatban vagyunk velük, és ezt a kapcsolatot a jövőben egyre inkább erősíteni fogjuk. Az elmúlt évben Szombathely evangélikusságát az a megtiszteltetés érte, hogy kettőnket is a Johannita Lovagrend tagjai sorába emeltek. A helyi szervezet egy raktárt tart fenn, amelybe Bánfi Péter lovagtárs irányításával és személyes közreműködésével immáron 4 éve Németországból a legkülönfélébb segélyszállítmányok érkeznek. Az adományként kapott kórházi ágyakat, gyógyászati segédeszközöket, ruhákat egyrészt saját otthonainkba, másrészt egyházi intézményekbe és önkormányzati fenntartású kórházakba, szociális otthonokba juttattuk el.

A két otthon irányítása nagy feladatot ró a gyülekezetre. Van lehetőség arra, hogy az erőforrásokat egyesítve könnyítsétek a munkát?

A két intézmény egymással együttműködési megállapodást kötött, amely alapján közös konyhát üzemeltetünk, közös az autóhasználat, az idős-torna szervezése stb.. Tervezzük, hogy a mosodát is egyesítjük, így ezzel is jelentős összeget takarítunk meg, amit a diakóniai munka támogatására fordíthatunk.

A szombathelyi gyülekezet már hosszú évek óta végez gyülekezeti diakóniai szolgálatot is.

Diakóniai csoport működik 15-20 önkéntessel. Ők egyenként 4-6 idős, magányos, gyászoló vagy elesett személy rendszeres látogatását vállalják. Törődnek velük, figyelnek rájuk, ha szakember segítségére van szükség, ők intézkednek. Karácsonykor apróbb ajándékokkal kedveskednek nekik. A gyülekezet diakóniai csoportját főállású diakónus koordinálja, aki alkalmazottja otthonunknak és a hitoktatásban is részt vállal.

Szerteágazó tehát a diakóniai szolgálat. Hogyan foglalnád össze ezt a területet?

Gyülekezetünk területén, de országos hatókörrel az intézményes diakóniát a Johanneum és a Túróczy Zoltán Szeretetotthon végzi a Johannita Segítőszolgálat támogatásával. A gyülekezet önkéntes diakóniai munkáját a diakóniai csoport és más önkéntesek végzik egy főállású, általunk diakónusnak nevezett személy vezetésével. A személyek és a munkaágak között természetesen átfedések vannak.

Nyilván mindez komoly anyagi erőforrást igényel. A szükséges összegeket hogyan teremtitek elő?

Az egyházi szolgálat alapját a hívek és támogatók adományai (az iparűzési adó cimkézett része) kell, hogy jelentsék. Azonban kezdettől fogva arra törekedtünk, hogy a támogatások elnyeréséhez több csatornát építsünk ki. Erre szolgálnak alapítványaink, amelyik közül az egyik évek óta közel 1 millió forintot gyűjt össze az SZJA 1%-ból. Az intézmények finanszírozása az állami normatívából és a kiegészítő egyházi támogatásból történik.

Az elmúlt évek beruházásaihoz és fejlesztéseihez az egyház és a városi önkormányzat is jelentősen hozzájárult. Az előttünk álló évek nagy kérdése, hogy a Johanneum területén felépítendő egyéb szociális részlegekre (emelt színtű idős részleg, autista bentlakásos intézmény) honnan és mennyi forrás jut. Ezt ma még nem tudjuk.

Az önkéntes diakónia munkához és kis részt az anyagi támogatás témájához tartozik a Savaria Y'S Men Club élete és szolgálata. Ez a YMCA (magyarul KIE) nevű keresztény szervezethez kapcsolódó támogatói kör. Célja a klubnak, hogy az ifjúsági misszióit és a diakóniai munkát támogassa. A klubtagok kéthetente vagy havonta találkoznak egy vacsora mellett, ahol klubélet keretében megszervezik önkéntes támogatói munkájukat. Egyesek látogatják az időseket, mások kézműves foglakozást tartanak a gyerekeknek, megint mások szervezési feladatokat vállalnak. A lényeg, hogy mindenki egy kicsit hasznosítsa magát tehetsége, pénze és ideje szerint. A klubhálózatnak vannak világméretű akciói is. Ilyen például a használt bélyegek gyűjtése, vagy a böjti vacsora. Ennek lényege, hogy a böjti időre eső találkozáskor nem esznek, hanem az árát az ételnek összegyűjtik az egész világon (2004-ben közel 250.000 USA dollár volt), és megfelelő helyre szétosztják. Magyarországon - kicsit a mi közbenjárásunkra is - a Balatongyörökön kiépülő Sóvár KIE konferencia központra éppen ebből az alapból sikerült három évi elosztásban 30.000 USA dollár támogatást nyernie a MKIE-nek.

A klubtagok minden év ádvent első vasárnapján a gyülekezettel karöltve vásárt tartanak Szombathelyen. Ilyenkor a gyülekezeti tagok és a város egyes vállalkozói által felajánlott ajándéktárgyakat és ételt kínálnak, a jelenlévők pedig adományokkal támogatják a szent célokat. Az adományokat részben a gyülekezeti ifjúsági munkájára (táboroztatás, eszközvásárlás) fordítják, részben pedig egy diakónia feladat támogatására.

Hasonló célokkal egyesület is működik a gyülekezetben.

A Soter Evangélikus Egyesület a gyülekezeti ifjúsági munkát hivatott keretbe foglalni. A Soter tagcsoportja a KIÉ-nek is, így a világ legnagyobb keresztény ifjúsági szövetségével is kapcsolatban áll. A Soter mögött, mintegy biztos háttértként áll a Y'S Men Club.

Érintettük többször is a fiatalokat. Velük hogyan foglakoztok?

Péntekenként egyre nagyobb részvétellel tartjuk az ifjúsági órát. Időnként kirándulásokat és táborozásokat szervezünk, valamint a Johannitákon keresztül igyekszünk őket a diakóniára is fogékonnyá tenni. Az ifjúság részt vesz az istentiszteleti szolgálatban is.

Adódik a kérdés: egy akkora városban, mint Szombathely, hogyan tudjátok megoldani a gyerekek hitoktatását?

Részben az iskolákban, részben a gyülekezet helyiségeiben. A sok általános iskola miatt a gyerekek szétszórtan vannak a városban. A hittanórákra beiratkozottak száma meghaladja a 100 főt. Ennél természetesen több gyermek van, de a nagyvárosi léttel együtt járó hatás, hogy sok szülő nem áll gyermeke mellé, amikor a hitoktatás ideje elérkezik. Ezt a falat igen nehéz áttörni.

Amikor a hatodik osztályba lépnek, már csak a gyülekezeti teremben találkoznak egy csoportban. Ez az előkonfirmációs csoport. Őket a tanév végén kötelező jelleggel táborozni visszük Őrimagyarósdra, mintegy bevezetve a konfirmandus évet. A táborban jobban összeszoknak, van mód az intenzívebb foglalkozásokra is. A hetedik osztályos gyerekek alkotják aztán a konfirmandus csoportot. A tanév végére már olyan csapat alakul ki, amelyben két évet töltenek együtt gyerekeink. A konfirmandus évet is táborozás követ, majd a konfirmációra szeptemberben kerül sor.

Csalódnék, ha valamit kihagynánk a beszélgetésből.

Számos fontos dolgot lehetne még sorolni, de ezek közül is kiemelkedik az istentiszteleti életünk. A szombathelyi gyülekezet a liturgiai megújulás műhelyévé vált az elmúlt években. Az istentisztelet egyre gazdagodik. Kis kórusunk hűségesen végzi a szolgálatát.

Az elhangzottakat összegezve: A gyülekezeti szolgálatunk fő irányai a hagyományos egyházi szolgálatok mellett a diakónia, az ifjúsági munka és az istentiszteleti élet megújulásban jelölhető meg. Az előttünk álló időszak nagy feladata lesz, hogy megteremtsük a feltételeit egy segéd vagy másodlelkészi állás létrehozásának. Ehhez kérjük Isten gazdag áldását és egyházunk támogatását!

Kérdése van? Tegye fel egy lelkésznek!


   előző következő   
   Hang: [modem] - [adsl]
Kezdetek
A gyülekezetek ma
Mi történik egy evangélikus gyülekezetben?
Mit jelent nekem a gyülekezet?
Samu bácsi
Sokoldalú gyülekezeti élet Szombathelyen

Nyitólap - Tartalom - Idegen szavak - Impresszum
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport 2004.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva. All rights reserved.
Technikai kérdések és megjegyzések: Webmaster
Az Online Hittan anyagának elkészítését az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatta az eMagyarország program keretében.