Evangélikusság Gyülekezet Templom Istentisztelet Lelkész Keresztség Konfirmáció Esküvő Temetés Hitünkról
Evangélikusság
Gyülekezet
Templom
Istentisztelet
Lelkész
Keresztség
Konfirmáció
Esküvő
Temetés
Hitünkről

MI MINDENNEL FOGLALKOZUNK?

Az óvodától az egyetemig

illusztráció

A magyarországi evangélikusságra a történelemben mindig is jellemző volt az iskolák fenntartása. A szocializmus okozta kényszerszünet után a rendszerváltást követően ismét számos evangélikus oktatási intézmény működik. 1989-ben a Fasori Gimnázium volt az első, amelyet az egyház újraindított, azt követően pedig minden tanévben nőtt az iskolák és az egyházi intézménybe járók száma. Az óvodák működtetése azért is szerencsés, mert a kisgyermekeken keresztül lehetőség van egész családok elérésére, megszólítására is. Az általános iskolák és a középiskolák között találunk olyanokat, amelyeket az egyház alapított, illetve olyanokat, amelyeket a helyi önkormányzat kérésére vett át a Magyarországi Evangélikus Egyház. Az egyháznak jelenleg egy felsőfokú intézménye van: a Budapesten működő Evangélikus Hittudományi Egyetem, egyebek mellett nyíregyházi, győri és soproni kihelyezett tagozattal. A felnőttképzés keretében levelező hittanárképzés, illetve pedagógus-továbbképzés is folyik.

Kérdése van? Tegye fel egy lelkésznek!


Kapcsolódó oldalak

Evangélikus óvodák

Evangélikus általános iskolák

Evangélikus középiskolák

Evangélikus Hittudományi Egyetem

   előző következő   
   Hang: [modem] - [adsl]
Mi mindennel foglalkozunk?
Mintegy 300 gyülekezet közössége
Az óvodától az egyetemig
"Egymás terhét hordozzátok!"
Egy ősi egyház modern módszerei
Testvérek közelben és távolban
Az evangélikusságról általában
Luther élete
A lutheri reformáció folytatása
Evangélikus jelképek

Nyitólap - Tartalom - Idegen szavak - Impresszum
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport 2004.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva. All rights reserved.
Technikai kérdések és megjegyzések: Webmaster
Az Online Hittan anyagának elkészítését az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatta az eMagyarország program keretében.